János 10:39 (KAR): „Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökbõl.”

A vers a János evangéliumában az üldözők próbálkozását mutatja be Jézus körül a zsidó istentiszteleti helyen és azután is, amikor a tanítványok közvetlen közelében fennálló feszültség egyre éleződik. Jézus korlátozta magát a nyilvános összejövetelek idején, hogy a pásztorlás szavait tanítványainkhoz intézze, s közben megmutatta: senki sem veheti el tőle életét addig, amíg az Atya megengedte. Ezen a ponton a vallási vezetők még mindig keresték a módját, hogy foglyul ejtsék, de Jézus kilépett közülük – megóvva az Őt követőket és megmutatva kilátásait az idő közeledtére, amikor az ő szenvedése és halála teljesíti az Atya akaratát.

Fő jelentés

Jézus szabadon elhagyja a szentélyt vagy a helyszínt, amikor a teremtő cél érdekében más utak felé vezetik. A leírás hangsúlyozza Isten sugalmazó keze alatt zajló események kölcsönhatását: Jézus nem menekül el a veszedelmek elől, hanem a határokon belül mozog, mindig az Atya kezében. A „kiméne az ő kezökbõl” kifejezés szemlélteti, hogy az ellene irányuló erőfeszítés csak addig működhet, ameddig az Úr ezt megengedi; Jézus kiszabott időben vállalja a megkorbácsoltatást és kereszthalált, de addig nem adja fel az isteni küldetést.

Két-három kulcsfontosságú téma

• A versek rámutatnak arra, hogy minden esemény, még az üldözés is, az Atya tudatosságát és idejét tükrözi. Jézus szabadon lép ki onnan, ahol fenyegetés érte, jelezve: Isten terve vezető és védő keze alatt áll.
• A tanítványok közösségét közvetlen veszély sem hagyja abba, mert Jézus jelen van és az Ő menedék. A hitre figyelmeztet, hogy nem a világi erő fogja meg oldását adni, hanem az isteni biztosíték adja a lehetőséget a folytatásra.
• A szöveg előrevetíti Jézus időtartamának és küldetésének végső, megváltó célját, amely a keresztre és harmadnapra vezet. Ennek fényében az üldözői kísérlet csak addig sikeres, ameddig Isten megengedi.