Old Testament
1 Mózes 2 Mózes 3 Mózes 4 Mózes 5 Mózes Józsué Bírák Ruth 1 Sámuel 2 Sámuel 1 Királyok 2 Királyok 1 Krónika 2 Krónika Ezsdrás Nehémiás Eszter Jób Zsoltárok Példabeszédek Prédikátor Énekek Éneke Ézsaiás Jeremiás Jeremiás siralmai Ezékiel Dániel Hóseás Jóel Ámos Abdiás Jónás Mikeás Náhum Habakuk Sofóniás Aggeus Zakariás MalakiásChapter
Példabeszédek 1 Példabeszédek 2 Példabeszédek 3 Példabeszédek 4 Példabeszédek 5 Példabeszédek 6 Példabeszédek 7 Példabeszédek 8 Példabeszédek 9 Példabeszédek 10 Példabeszédek 11 Példabeszédek 12 Példabeszédek 13 Példabeszédek 14 Példabeszédek 15 Példabeszédek 16 Példabeszédek 17 Példabeszédek 18 Példabeszédek 19 Példabeszédek 20 Példabeszédek 21 Példabeszédek 22 Példabeszédek 23 Példabeszédek 24 Példabeszédek 25 Példabeszédek 26 Példabeszédek 27 Példabeszédek 28 Példabeszédek 29 Példabeszédek 30 Példabeszédek 31Verse
Példabeszédek 29:1 Példabeszédek 29:2 Példabeszédek 29:3 Példabeszédek 29:4 Példabeszédek 29:5 Példabeszédek 29:6 Példabeszédek 29:7 Példabeszédek 29:8 Példabeszédek 29:9 Példabeszédek 29:10 Példabeszédek 29:11 Példabeszédek 29:12 Példabeszédek 29:13 Példabeszédek 29:14 Példabeszédek 29:15 Példabeszédek 29:16 Példabeszédek 29:17 Példabeszédek 29:18 Példabeszédek 29:19 Példabeszédek 29:20 Példabeszédek 29:21 Példabeszédek 29:22 Példabeszédek 29:23 Példabeszédek 29:24 Példabeszédek 29:25 Példabeszédek 29:26 Példabeszédek 29:27



Kivonat a Példabeszédeiből (Példabeszédek 29:23, KAR)
Ez a rövid igevers a szívünk központi mozgatórugóira világít rá: a kevélység rögtön el tudja venni az ember méltóságát, míg az alázat hivatott tisztességet adni. A zsoltárok és prófétai írások fényében is megfigyelhető, hogy az Istenhez viszonyított helyzetünk dönti el, hogyan érezzük magunkat a világban és mások előtt. A KAR fordításban ez a mondat tömören összefoglalja az erkölcsi- lelki tanulságot: a fegyelem és alázatérés jutalma a tisztelet és rendkívüli megalapozottság.
Verse-by-verse összefüggés a fejezetben
A Példabeszédek könyvében a 29. fejezet erősen a vezetés, igazság és emberi szívek befolyásának tükrébe helyezi az életet. A 23. verse rövid, de sarkalatos kijelentést ad: a büszkeség megalázza az embert, míg az alázatos személy tisztességet nyer. Ez egyaránt szól a társadalmi viszonyokról és belső hitbeli attitűdról: Isten szemében a lelek alázata kedvesebb, és a közösség előtt is megbecsülést érdemel.
Fő tanulság
Az önmagunkról alkotott valóságnak nem az a legfontosabb, hogy milyennek látjuk magunkat, hanem hogy milyen étvágya vezérel bennünket: a dicsőség utáni vágy vagy Isten dicsőségének észlelése. A büszkeség megrövidíti az utat, míg az alázat felkészíti a szívünket a megbékélésre és a tiszteletre.
Szögletes összevetés más bibliai részekkel
Gyakorlati alkalmazás
- Vizsgáljuk meg, mely helyzetekben hajlamosak vagyunk büszkeségre: presztízsért, hatalomért vagy a külvilági elismerésért. - Kérjük Istent, legyen ösztönzőnk az alázatosság: fogadjuk el a felettesek, barátok kritikáit, és tiszteljük a gyengéket. - Gyakoroljuk a szolgálatot és a gonoszság nélküli kijelentést: az alázat nem gyengeség, hanem erő, amely hosszú távon tisztességet ad.
Rövid kapcsolódó magyarázatok
- Helyettesítő erő: a kevélység az önmagunkhoz kötött, ragaszkodó érdemeinket felfúvja; az alázat viszont lehetővé teszi, hogy Isten kegyelme legyen a középpontban.
- Közösségi dimenzió: a tisztesség nem csupán személyes hitványtól mentes; a közös tisztelet érdekében is meg kell tanulnunk értékelni másokat.
Keresztény gyakorlati útmutatás
1) A mindennapokban mérlegeljük: mikor nyerünk tisztességet alázat nélkül? 2) Ha valaki szeretetben és szolgálatban lép előre, könnyen értékelik őt. 3) A nehézségek közben sem veszítjük szem elől: Isten dicsőségére éljünk.
Összefoglaló
A 29:23 arra emlékeztet, hogy a bennünk rejlő magabiztosság és vallási vagy társadalmi törekvések hogyan hatnak rá az emberekre. A büszkeség lehúz bennünket, az alázat pedig felszínre hozza a tiszteletet és a megbecsülést. Isten szemében az alázat hivatott nevelő erő, amely a belső rendet és a közösségi békét segíti elő.
– idézett megállapítás a mondatban; emlékeztetve, hogy a belső modor és a külső megnyilvánulás összhangban áll a hogyan élünk az Istenhez és egymáshoz viszonyulásban.