Old Testament
1 Mózes 2 Mózes 3 Mózes 4 Mózes 5 Mózes Józsué Bírák Ruth 1 Sámuel 2 Sámuel 1 Királyok 2 Királyok 1 Krónika 2 Krónika Ezsdrás Nehémiás Eszter Jób Zsoltárok Példabeszédek Prédikátor Énekek Éneke Ézsaiás Jeremiás Jeremiás siralmai Ezékiel Dániel Hóseás Jóel Ámos Abdiás Jónás Mikeás Náhum Habakuk Sofóniás Aggeus Zakariás MalakiásJób 27:23 Az igevers magyarázata
Jób 27:23 Az igevers jelentése és magyarázata
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.
Jób 27:23 Bibliakommentár versről versre
*** Ez a kommentár klasszikus, közkincsnek minősülő forrásokból származó anyagokat tartalmaz. A tartalom egy része mesterséges intelligencia segítségével került feldolgozásra, összefoglalásra vagy fordításra. Minden magyarázatot érdemes összevetni a teljes bibliai szöveggel és annak szövegkörnyezetével. Ha hibát vagy javításra szoruló fordítást találsz, kérjük, jelezd nekünk.
Jób 27:23 Kereszthivatkozások és kapcsolódó igeversek
Fedezd fel azokat az igeverseket, amelyek témájuk, tanításuk vagy szövegkörnyezetük alapján kapcsolódnak ehhez a szakaszhoz. A kereszthivatkozások segítenek összehasonlítani a Szentírás különböző részeit és jobban megérteni az adott vers üzenetét. Válassz egy képet a kapcsolódó igevers, annak magyarázata és a hozzá tartozó Bibliakommentár megtekintéséhez.
Jeremiás siralmai 2:15 (KAR) »
Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelõk; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyrõl azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?
Sofóniás 2:15 (KAR) »
Ímé, a víg város, a bátorságban lakozó, a mely ezt mondja vala szívében: Én vagyok és nincs kívülem más! milyen pusztasággá lõn, vadak tanyájává, a ki átmegy rajta, mind süvöltöz és csapkodja kezét.
1 Királyok 9:8 (KAR) »
És bár e ház felséges, mégis a kik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal?
Fő értelmezési pont
Jób 27:23 a költői képezetben a tatárindulatú ember igaztalan gyalázását és kíméletlen kiűzését villantja fel: az üldözők hangosan kiáltoznak, és a menedékéből kiáltanak ki. Jób e passage-ban továbbra is elhatározza, hogy Isten ismeretlen benső igazságát követi, és megveti az átvitt értelemben vett emberi szeretetlenséget, amely a szenvedést szemlélve is hangsúlyt kap. A vers a szenvedő Jób helyzetének társadalmi megaláztatását mutatja be, amelyhez társul a hideg közösségi kelletlenség hangos kiabálása. Ezzel a nyilatkozattal Isten hatalmát és az emberi viszonyok korlátait is megjeleníti: a földön Isten ítélete és a sátán próbái között a szenvedő igaznak kell megmaradnia hitükben, még ha környezete ezt ostorozó hangon is továbbítja.
Irodalmi-kontekstus
A fejezet Jób könyvének végső szakaszát érinti, ahol Jób szavaiban megmutatkozik a szenvedés értelmezésének személyes és közösségi dimenziója. A szemlélő közösség – barátok és ellenségek – mind gyakorlati és morális frusztrációkkal lép fel. A vers a korabeli bölcseleti beszéd egyik tipikus eleme: a szenvedő gyarló és a panaszos hangja talán túlzó vagy hamis értelmezéshez vezethet. Jób azonban megismétli: a szenvedés nem jelenti egyenlő az istentelenséggel, és ő továbbra is Isten igazságosságába kapaszkodik.
Teológiai jelentés
A versek az üldözés és a kiáltás jeleit hangsúlyozzák, amelyek a szenvedő szemléletében gyakran a reményvesztettséget, de egyben az Istenhez fűződő hitét is próbára teszik. Jób tanúsága, hogy szenvedése ellenére nem tagadja Isten jogát és rendelését, bár az emberek ítélethez ragaszkodó hangja ellenségesen szól. A szöveg emlékeztet arra, hogy a közösségi ítélet és a testi-erkölcsi büntetések vizsgálata nem elégséges a szenvedés megértéséhez; Isten rejtetten munkálkodik, és a végső igazság az Ő kezében marad.
Keresztmetszetek az Írásban
Rövid kapcsolatok: Jób 16, Jób 19; Zsoltárok 3:5; János 16:33. A kapcsolatok ezt a közösségi és teológiai feszültséget világítják meg: hogyan lehet megőrizni a reményt és hitét, miközben a környezet megvetéssé és ítéletességgé válik.
Kérdések a gondolkodáshoz
Összegző gondolat
Jób 27:23 a szenvedés és a közösségi ítélet pillanatát mutatja meg: a környezet hangos kiáltása ellenére a hívő ember megállja a helyét Isten ítéletében és igazságában. A versek emlékeztetnek, hogy a szenvedés idején sem szabad feladni a hitét, még ha a körülmények ostorozóan és gúnyosan is bánnak vele.
Matthew Henry vagy Albert Barnes idézhető megfogalmazásai (részletek): “A szenvedés próbája között a lélek képes Gőzölj, hogy Istenben bízzon; a földi hangokkal szemben is.”