Old Testament
1 Mózes 2 Mózes 3 Mózes 4 Mózes 5 Mózes Józsué Bírák Ruth 1 Sámuel 2 Sámuel 1 Királyok 2 Királyok 1 Krónika 2 Krónika Ezsdrás Nehémiás Eszter Jób Zsoltárok Példabeszédek Prédikátor Énekek Éneke Ézsaiás Jeremiás Jeremiás siralmai Ezékiel Dániel Hóseás Jóel Ámos Abdiás Jónás Mikeás Náhum Habakuk Sofóniás Aggeus Zakariás MalakiásVerse
Lukács 24:1 Lukács 24:2 Lukács 24:3 Lukács 24:4 Lukács 24:5 Lukács 24:6 Lukács 24:7 Lukács 24:8 Lukács 24:9 Lukács 24:10 Lukács 24:11 Lukács 24:12 Lukács 24:13 Lukács 24:14 Lukács 24:15 Lukács 24:16 Lukács 24:17 Lukács 24:18 Lukács 24:19 Lukács 24:20 Lukács 24:21 Lukács 24:22 Lukács 24:23 Lukács 24:24 Lukács 24:25 Lukács 24:26 Lukács 24:27 Lukács 24:28 Lukács 24:29 Lukács 24:30 Lukács 24:31 Lukács 24:32 Lukács 24:33 Lukács 24:34 Lukács 24:35 Lukács 24:36 Lukács 24:37 Lukács 24:38 Lukács 24:39 Lukács 24:40 Lukács 24:41 Lukács 24:42 Lukács 24:43 Lukács 24:44 Lukács 24:45 Lukács 24:46 Lukács 24:47 Lukács 24:48 Lukács 24:49 Lukács 24:50 Lukács 24:51 Lukács 24:52 Lukács 24:53
Lukács 24:21 (KAR) rövid kezdőhelyzet és értelmezés
Az igehely a feltámadás utáni események közepén hangzik el két tanítvány szájából, akik Jeruzsálemben beszélgetnek a feltámadt Úrról. A szöveg elején kifejezik reményüket és a reménytelenségük között megerősítik, hogy Már a földtől fogva Izrael megváltására számítottak: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az…”
Mi az, amit a szöveg megmutat Istenről és a hitről?
A mondat hangsúlya a hit emberi kettősségén van: a tanítványok hittek a próféciáknak és a megváltás ígéretének, de a valóságban még nem ismerték fel Jézusban az Isteni szuverenitást és a terv teljességét. Isten iránti hitük és a reményük között feszül az a tanítás, hogy Isten terve nem a mi időnk szerint megy végbe, hanem a feltámadott Jézusban teljesedik ki. A szöveg rámutat arra is, hogy a kinyilatkoztatás – az Istennel való közösség – fokozatos és gyakran meglepő módon érkezik.
Fontos szavak és képek értelmezése
Kapcsolódó igehelyek
– 2 Kor. 1:20: Isten igenje által jelenik meg az ő ígéreteinek igenje. A húsvétban induló feltámadásos üzenet ezt erősíti meg. (Részleges összefüggés, nem szó szerinti idézet)
– ApCsel 1:3: Jézus feltámadása utáni megnyilatkozások és a hit megalapozó tanúságtétele a tanítványok számára.
– Dán 9:26–27: a messiási időszak befejeződése és az események sorrendje a próféciákkal való összhangban.
Hogyan alkalmazható ma ez a prédikáció?
1) Hittel még akkor is lehetünk bizonytalanok, ha a reményeink be nem teljesülését érzékeljük. Isten tervét nem mindig értjük meg azonnal, de az Igében és a feltámadt Krisztusban felfedezhetjük az Ő működését.
2) Nyíltan megvallva a kétségeket, és azzal együtt keresve Istent, erősödhet a hitünk: Isten nem hagy egyedül bennünket útjaink közben, hanem feltárja az ígéret teljes beteljesedését.
3) Imádságban és testvéri közösségben fogadjuk el, hogy Isten terve szélesebb és mélyebb, mint gondolnánk, és a közösség a feltámadt Krisztusban nyert folyamatos reményt ad.
Gondolat Matthew Henry, Albert Barnes és Adam Clarke alapján
Az ige kifejezi, hogy a tanítványok reményei – noha igazak voltak – részlegesek voltak Jézus személyét és küldetését illetően. A hit és remény közötti különbség átjárható, amikor Isten felfedheti a teljes megbízhatóságát. Matthew Henry hangsúlyozza, hogy a szív "remény" és a szem "látszó" valóságai közti feszültség a feltámadás fényében oldódik fel. Albert Barnes ugyanakkor rámutat a hit gyakorlati oldalára: a remény nem csupán megfelelés a próféciáknak, hanem belső felismerés, amely Jézus személyében talál otthonra. Adam Clarke kiemeli, hogy a harmadnap kifejezés a próféciákkal való összhang és Isten iránti megbízhatóság jelképe; Lutheri vagy református hagyományban ez a feloldás a megváltás teljességét mutatja.
Összegzésként: ez a mondat a hit nem csupán elvont reménye, hanem a feltámadt Krisztus felismerésének kezdete. A szív megerősödik, ha megengedjük, hogy Isten mintáira és ígéire rátekintsünk a történetekben, és készek vagyunk újra felfedezni történetünkben a megbízható Üdvözítő jelenlétét.