Jeremiás siralmai 3:65 (KAR) — „Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.”

A vers a könyv egészen sötét hangulatú fejezetében hangzik el, ahol Jeremiás mint Isten prófétája a nép bűnéért és Isten ítéletéért szól. A 3. fejezet egyes részei a gyász, harag és remény között lavíroznak; ez a mondat pedig az ítélet súlyosságát hangsúlyozza. Isten keménységét és a nép végtelen engedetlenségét szólva nem ad szabad utat a könnyelmű bűnbocsánatnak, hanem szívbeli konokságot kér, amely végső soron az elfordulás állapotához vezet. Üdítő fénypontként a könyv végére éles kontrasztként kerül a remény és a kegyelem hangja. A keletkezési kontextusban ez a kérés Isten ítéleteinek súlyosságát, de közben Isten ésszerű, igazságos követelését is tükrözi.

Fő üzenet és központi értelmezés

A versek egymásutánjában Jeremiás Isten népéhez intézett felhívása részeként adja ezt a kifejezést: a bűnösön legyenek a szívet kísértő, állhatatos szándékok, amelyek végül Isten elleni lázadást erősítik. A mondat ezt sugallja: a nép nem csupán külső magatartással vétkezik, hanem belső, tartós ellenállást mutat Isten akaratával szemben. Isten nem engedi meg a könnyen elfordulást, hanem úgy irányítja a bűnös ember belső hajtóerőit, hogy azok átkodulásba és szélsőséges büntető következményekbe torkolljanak. Ugyanakkor a próféta hangja a végső soron Izráel kegyelmi elkötelezettségére utal: Isten ítélete szigorú, de történelmi perspektívában vállalt értelme van, hiszen Isten célja az emberek visszatérése és a hit megújítása.

Két-három kiemelt téma

• A „szívbeli konokság” kifejezés a belső, elhatározott ellenállást írja le, amely Isten nélkül maradva is fennáll, és amely végül a társadalmi és spirituális vakságot erősíti.
• Isten az illetőkre súlyos következményeket szab ki; a szívkonoktság figyelmen kívül hagyása és a lázadó viselkedés súlyos ítéletet von maga után.
• A sor szépsége abban rejlik, hogy a könyv végére ígéretek és remény kúszik vissza, felemelve a hallgatót a megtérés felé.